Bizony, az emberrel néha megesik, hogy az élete úgy alakul, hogy belekezd az MLM üzletépítésbe, majd ilyen-olyan tényezők miatt abba kell hagynia.

DXN újrakezdés és folytatás

Egy DXN csapattársam esete

Az én csapatomban is van olyan üzlettársam, aki egy másik MLM rendszernek volt régebben a tagja és külső tényezők miatt több hónapra abba kellett hagynia az üzletépítést. Pedig akkor már egy szép nagy csapatot összehozott. Amikor hónapokkal később vissza akart volna térni csapatához, azzal szembesült, hogy mindent nulláról kell elkezdenie, mert idő közben a csapatát elvették tőle, ugyanis nem teljesítette hónapról hónapra az elvárást.

Tényleg erről kell szólnia az MLM-nek? Hogy amit egyszer felépítettél, azt ilyen könnyen elvehessék tőled? Én nem ebben hiszek. Ha egy MLM rendszer így működik, az semmivel sem jobb, mint amikor az ember nap mint nap a mókuskereket tapossa.

Ami velem történt mostanában

Az utóbbi pár hónapban az én életem is úgy alakult, hogy nem tudtam MLM-mel foglalkozni. Ha jobban megnézted az oldalam, észrevehetted, hogy régen került már fel cikkem. Több hónapot kihagytam. Viszont van egy hihetetlenül jó tulajdonsága a DXN-nek.

Mégpedig az, hogy bármi történjék az életedben, bármennyit is hagysz ki az üzletépítés terén, a DXN-t mindig ugyanott folytathatod, ahol abbahagytad. 🙂 Szerintem ez egy hihetetlenül pozitív tulajdonsága a DXN-nek. Nincs frusztráció, nincs megfelelési és teljesítési kényszer. Annyi a minimum elvárás, hogy minden évben legyen minimum egy termék, amit megvásárolsz.

Azt gondolom, ha valóban a DXN üzletépítéssel szeretnél foglalkozni, ez egy roppant könnyen teljesíthető kitétel. Ez a feltétele, hogy aktív maradj a DXN-ben, és a csapatod is megmaradjon.

Nos, én is most kezdem ismét felvenni a fonalat a DXN-ben. Ismét blogolok. Nem csak ebben a blogomban, de a többi blogomban is. Mindezt úgy, hogy semmilyen hátrányom nem származik a kihagyásból. Többek között ezért szeretem a DXN-t. Ez az üzlet valóban megadja a mókuskerékből való szabadulás lehetőségét.

Ha úgy érzed, szívesen csatlakoznál egy ilyen emberbarát üzlethez, keress bizalommal.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük